Ezt a bejegyzést már itthon írom ebben a gyönyörű tavaszi időben, de gondoltam röviden még leírom az utolsó három nap történetét. Utoljára a Paratyban töltött első két napunkról írtam, mikor azon gondolkodtunk, hogy elmegyünk táncolni. Össze is szedtük magunkat, nehogy már úgy hagyjuk ott Brazíliát, hogy egy jó buliban sem voltunk, a bulizás hazájában.A helyet, amit a hajós fiúk ajánlottak pillanatok alatt megtaláltam, annak ellenére, hogy a felét nem értettem a portugálul adott instrukcióknak, de Paraty elég kicsit, én meg a második nap már mindenhol majdnem úgy tájolódom, mintha csak otthon lennék :-) A bulit csak egy dolog akadályozta meg - a hely igen csak zárva volt aznap este :-( Elkeseredésünkbe beültünk inni egy caipirinhat, amiből aztán kettő lett, mert találkoztunk a brazil párral a hajóról, akik leültek hozzánk és 2-ig beszélgettünk.
Ja, még mielőtt elindultunk volna, támadt egy kis problémánk a WC-vel a szobába, mivel kiakadt valami benne és folyton zubogott a víz. Gondotuk a legjobb, ha jelezzük a háziaknak. Csak a nőci volt otthon, jött is és mondta, hogy semmi gond, majd ő mindjárt megigazítja, ami annyira sikerült neki, hogy rögtön le is törte azt az alkatrészt, ami jelzi, hogy tele van a tartály és megáll a vízfeltöltés. Miután ilyen ügyesen még rontott is a helyzeten, gondoltuk, akkor el kéne zárni a főcsapot, hogy ne öntsön ki a szobába a víz, csakhogy a főcsap nagyon praktikusan kb. 3 méter magasan volt. Létra nem volt ám, csak szék, de mivel mind a hárman elég alacsonyak voltunk, egyikőnk sem érte fel! Na, de a végére megoldottuk, hozott egy követ, és azt raktuk rá az érzekelőre és így viszonylag rendeltetésszerűen működött a WC. Mondta a csaj, hogy majd a férje holnap megcsinálja, de az elkövetkező két napban, amíg még ott voltunk, erre nem került sor :-)
Másnap elbuszoztunk egy gyönyörű strandra, Paraty-Mirimbe. Ezen a strandon egy buszmegállon, pár házon és egy templom kívül semmi sincs, de éppen ettől nagyon gyönyörű. Az idő is kedvezett nekünk, szikrázó napsütés, bárányfelhők, még a szokásos délutáni befelhősődés is elmarad. Délután visszamentünk Paratyba és vegigfényképeztük a történelmi belváros házait. Este az a meglepetés ért bennünket, hogy érkezett egy új lakó a pousadaba, akit először hippinek néztem, de másnap, amikor együtt reggeliztünk, kiderült, hogy egy 8o éves öregember, kb. 3O éves testbe zárva :-) Ezt arra a megfigyelésre alapozom, hogy kb. olyan gyorsan mozgott, mint egy munkában megfáradt bácsi, még Katarzyna, aki szintén nem egy speedy gonzales az evésnél is megjegyezte, hogy olyan lassú, mint egy csiga.
Utolsó délelőttünket Paratyban egy kis vízesés meglátogatásával töltöttük. Persze az Iguazu után ez elég jelentéktelen vízesés, de nem is a látványért mentünk, hanem mert a Tobogá vízesésnek van egy része, ahol lapos kövek vannak, a víz sodrása pedig pont megfelelő ahhoz, hogy egy természetes vizicsúzdának használja az ember. Mindez persze az a szokásos trópusi őserdőben! A helyi vagány fiúk ilyeneket csinálnak, ni:
Persze én okos lány vagyok és csak ülve próbáltam meg, ami nagyon vicces volt. Sajnos, mivel a fürdőruhám viszonylag új és nem akartam tönkretenni, csak néhányszor csúsztam, de az is nagyon klassz volt.
Sajnos a délután már a készülődés jegyében telt, visszamentünk a szállásra, bepakoltunk és ettünk egy jól még utoljára, mivel nem voltunk biztosak benne, hogy a másnapi programba egyáltalán belefér-e egy rendes ebéd. Nem is fért bele, de erről majd később. Délután felültünk a buszra és visszamentünk Rioba. Szerencsére a hotel, amit telefonon még az előző Rioi látogatásunkkor néhány napja lefoglaltunk, most nem felejtette el a foglalásunkat (egyszer már ott akartunk lakni, írtam is emailt, amire visszartak, hogy persze van szoba, de aztán volt valami kavar és egy nap múlva, mikor kértem a visszaigazolást, írták, hogy jaj, már nincsen is). A hotel 3. emeleti teraszáról klassz kilátás volt a kivilágított Krisztus szoborra, és a mögötte dúló viharra. Szerencsére mint kiderült, csak éjszaka esett, pedig már kezdtünk kétségbe esni, hogy esővel búcsúzik tőlünk Rio.
Utolsó fél napunkat a Megváltó Krisztus meglátogatásának szenteltük. Először buszra szálltunk, majd egy fogaskerekűre, ami felvitt minket a kb. 7OO méter magas Corcovadora, aminek a tetején van a szobor, ami kb. 4O méteres, és nagyon impozáns. Fényképezni persze nagyon nehéz, mivel nem lehet elég messze menni tőle, így az emberek különböző trükkökhöz folyamodnak, főleg, ha azt akarják, hogy ők is a képen legyenek. Volt aki a földre feküldt és onnan felfelé fényképezte a társát! Persze az járt a legjobban, akinek nagy látószögű fénykézője van, én segítettem két csajnak egy képben, akiknek ilyen volt, hát az a gép szuper volt, most persze én is olyat akarok :-)
Sajnos mivel fel és lejutni elég hosszadalmas volt (csak félóránként jár a fogaskerekű, és mindkét irányban csak a másodikra fértünk fel) már nem volt időnk semmi másra, csak venni egy kis kaját, amit aztán a taxiban a reptér felé ettünk meg. Visszatért egy pillanatra az India feeling, mivel a taxis azzal kezdte az utat, hogy megállt tankolni (Indiában mindig ez volt, előre nem tankolnak soha), közben hagyta pörögni az órát, de aztán eszébe jutott, hogy szól, hogy le fogja vonni a végén ezt a pár reált és úgy is lett.
A Rió-Párizs út elég eseménytelenül telt, megnéztem vagy három filmet, mert aludni nem nagyon tudtam. Viszont Párizsba nagyon szigorú biztonsági ellenőrzésen estünk át, rögtön ahogy kiértünk a repülőből, várt minket néhány határőr és nagyon alaposan megnézték mindenkinek az útlevelét, annyira, hogy volt akiét még egy spéci nagyítóval is nézegették. Persze mi meg siettünk, mivel el kellett érnünk a csatlakozást, de elég sok ember feltorlódott e miatt a "rendes" schengeni határellenőrzésnél. De aztán jött egy csaj, aki akinél EU útlevelet látott, azonnal vitte egy VIP átkelőhöz, úgyhogy nagyon gyorsan átjutottunk. Most először éreztem a saját bőrömön, hogy mennyire klassz dolog egy EU-s útlevél :-) Volt még egy VIP-es esetünk, mikor a csomagellenőrzés volt a beszállókapunál, ahol szintén marha sokan voltak, de ott is jött valaki, és egy pár ember, köztük bennünket átvitt egy másik kapuhoz, ahol a személyzetet ellenőrzik normális esetben.
Mire Varsóba értünk, már olyan fáradt voltam, hogy el sem tudom mondani és ott még kellett várnom vagy 5 órát. Persze nem a reptéren, elmentünk Kasia-hoz, kaptunk kaját a pasijától, meg ittam legalább két kávét, de nem sokat segített. Mire tényleg hazaértem Budapestre,nagyon hulla voltam!
Szóval, ez ismét egy eseményekben és látnivalókban gazdag út volt, nagyon jól éreztük magunkat. A brazilok nagyon kedvesek és segítőkészek, még akkor is, ha nem beszéli az ember a nyelvüket, kézzel-lábbal is megoldják, ha kell :-) És a legvégére itt egy szám Marisa Monte-től, akit nagyon sokan ajánlottak a figyelmünkbe Brazíliába, tényleg nagyon jó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése