Üdvözlet a maláj tengerpartról!
Kicsit most szenvedek, itt már este van, és unatkozom. Az internet marha lassú, az e-könyv olvasóm valamiért nem működik, a tv-ben pedig kizárólag maláj nyelvű csatornákat lehet fogni :( De minden mas egyébként rendben van! Most ettem egy kiváló rákvacsorát, és írás közben sörözök :)
Akkor kicsit visszaugrom az időben. Utoljára arról meséltem, hogy Ipohban voltam. Az azt követő nap, azaz pénteken elindultam Georgetown-ba, Penang szigetére, de útba ejtettem Kuala Kangsart is, Perak állam szultánjának egyik, méghozzá az eredeti székhelyét. Ehhez béreltem egy autót, persze sofőrrel, mert különben nagyon bonyolult lett volna.
A szultán ma már legtöbbször Ipohban van, mivel ott van az állam legtöbb hivatala. Malajzia egyébként több államból áll, és a legtöbb élén van egy szultán, akik váltják egymást az államfői székben. Na most Perak szultánja az egyik legnépszerűbb, de most nem ő van hivatalban, legalábbis országos szinten, csak az államban ő a totumfaktum.
Sajnos a város mecsetjét nem tudtam megnézni, mivel péntek volt, és ez olyan a muzulmánoknak, mint a katolikusoknak a vasárnap, így a mecset a hivőknek volt fenntartva. A régi szultáni palotát, amit kizárólag fából és bambuszból építettek éppen renoválják, ezért azt is csak sajnos kívülről tudtam megcsodálni. A szultán mostani palotájába értelemszerűen nem lehet bemenni, így be kellett érnem a múzeummal, ahol a napszemüvegeitől az éremgyűjteményén keresztül sok minden személyes tárgyát kiállítják.
Kuala Kangsar után elindultunk Penangra. A szigetet a szárazfölddel Dél-Kelet-Ázsia leghosszabb hídja köti össze. Természetesen Ázsiában van hosszab, hiszen a kínaiak mindenben rekordokat döntögetnek mostanában. A város elég nagy, és eddig itt volt a legnagyobb forgalmi dugó, és el is tevedtünk egy kicsit, mert sok az egyirányú utca. Persze nem kis egysávosak, mint otthon, hanem 4 sávban lehet egy irányba menni. Na, végül is csak megtaláltuk a szállást, ami nagyon klassz egy több mint 100 éves villaszerű épület, ami ezer éve egy család tulajdonában van. A tulaj egy jó fej 60-as pasi, mesélte, hogy a nagyapja építette a házat, és elég nagymenő volt, gazdag kereskedő, később meg még valami helytartóféle is volt Thaiföld szomszédos tartományában, ami akkor még Malajzia volt. Vagyis nem egészen, mert akkor még nem is létezett a mai Malajzia. A ház tündéri, szerencsére sikerült eddig megtartania, de már alaposan körbeépítették nagy szállodákkal meg benzinkúttal.
Gyorsan beestem az első indiaiba kajálni, elmentem kompjegyet venni ma reggelre, aztán még megnéztem a környéket.
Másnap délelőtt elmentem Georgetown külsőre, a Kek Lok Si templomot megnézni. Tudom, már láttam millió buddhista templomot, és igaz, hogy sok tökéletesen egyforma, de mindig van kivétel és ez az volt. Hatalmas, legalább egy futballpálya méretű területen helyezkedik el, a dombtetőn felfelé. Nem is egy templom, inkább egy komplexum, sok szentéllyel, pagodával, meg egy hatalmas istennő szoborral. Ja, és ha Jézus véletlenül buddhista lenne, akkor vissza is jöhetne ide kizavarni a kufárokat, mert a hely tele van árusokkal. Persze kizárólag vallásos dolgokat árulnak, de úgy láttam, ebbe elég sok minden belefér ;)
Mivel sokat lépcsőztem, jól meg is éheztem, úgyhogy be is tértem az egyik kifőzdébe, ahol ettem egy helyi specialitást, rákos pirított rizstésztát. Rájöttem, hogy ha reggel tényleg nagyon keveset eszek, akkor tudok enni egy korai ebédet meg egy késői vacsorát :)
Viszont akkor gyorsan el is mondom, hogy megy itt a kajálás. Klaszikus étterembe ritkán megyek, főleg úgynevezett steetfood-ot eszek. Ez kétféleképpen néz ki:vagy az van, hogy van egy kifőzde jellegű hely, ahol egy "tulaj" van, és ott sok féle kajából lehet svédasztalosan választani, aztán a végén mondanak egy árat. 700 ft-nál még nemigen mondtak többet:) A másik az olyan, hogy van egy csomó árus egy helyen, néha food court-nak is nevezik, vagy hawker center-nek, ahol is mindenki mást kínál. Kérsz valahol, aztan leülsz egy asztalhoz, és egyszer csak kihozzák. Közben jön az "italfelelős", aki meg hoz neked inni. Na, itt sem fizettem még 700-nál többet. Persze ma este ennél kb. 4x többet fizettem a rák vacsoraért, de kaptam is érte 10 db királyrákot (azt hiszem ez lehet a rendes neve magyarul, de mivel otthon a legritkább esetben eszek egész rákokat, fogalmam sincs), isteni sambal szószban, egy rendes étteremben.
Délután még körbejártam az óvárost. Van egy 65 emeletes épület is a városközpontban, ahová fel akartam menni, de nem találtam a bejáratát, mert ez is tele volt boltocskákkal. Megkérdeztem egy szimpatikus helyi erőt, aki gondolván, hogy bonyolultabb elmagyarázni, inkább megmutatta az utat. Sajnos hiába fáradt, mert ezt is épp felújítják. Este még elugrottam a közeli food courtba, egy halból készült ízével (hogy mondjuk, hogy fish paste magyarul, kedves gourmet barátaim? ) ízesített sült rizst enni.
Ma reggel meglepetésemre a tulaj kivitt engem meg két másik turistát a komphoz. Ingyen, kizárólag szivességből. A kompon kicsit meglepődtem, nekem a komp a tihanyi komp, persze lehet nagyobb is, de formára értettem. Ez meg egyrészt kicsi volt, másrészt inkább hajó az én sztenderdjeim szerint. Dobálta is rendesen a sok hullám! Először arra gondoltam, hogy majd én a nyitott emeleten nézelődök, de miután a szemem előtt lett csurom víz egy japán turista egy nagyob hullám permetétől, gyorsani visszamentem a kabinba. Persze rendben megérkeztünk Langkawi-ra, ahol fényességes jó idő fogadott. A kikötőtől eljöttem taxival Pantai Cenangra, azaz Cenang beachre. Nem volt még kész a szobám, így a szomszédos indiai svédasztalosba ettem, amíg befejezték. Kicsit még körbenéztem, mi hol van, addigra készen is lettek a szobával.
A delután maradékát a strandon töltöttem. A szállás nem a tengerparton van, legalább 50 métert kell sétálni:) Iszonyat meleg volt és nagyon éget a nap, szóval egyrészt nem maradtam sokáig, másrészt ki-be ugráltam a tengerbe, ami viszomt tökéletes hőmérsékletű. Na, jó abbahagyom, ez mégis csak kínzás nektek ;)
Mint már említettem, a könyvolvasóm kipurcant, ezért kerestem volna, egy könyvesboltot, de a város egyetlen ilyen boltja bezárt karácsonyra, pedig el kellett gyalogolnom miatta a város másik végébe. De legalább most már tudom, mi hol van.
Na, elfogyott a sör, meg a mesélni valóm is, szóval, akkor ennyi volt mára, zárul Miki mókatára...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése