Örményország - az első benyomások

Sevan tó

Örményország és Grúzia nagyon régen rajta volt a meglátogatandó országok listáján, de mivel általában a téli hónapokra tervezzük az utazásokat, eddig még nem sikerült összehozni. De az idén úgy jött ki a lépés, hogy augusztusra szerveztük a szabadságunkat, úgy döntöttünk, akkor itt az idő. Tudtam előre, hogy nagy lesz a forróság, de azért a valóság a várakozásaimat is felülmúlta. Vigasztalásul arra gondoltam, hogy itthon sincs sokkal hűvösebb, szóval végül is mindegy. Azért ha bárki ide készülne a közeljövőben, inkább válassza májust vagy szeptembert: ez a két hónap a legideálisabb, mivel már nincs annyira meleg, viszont még a hegyekben sincs rossz idő. De a kis bevezető után kezdjük is a visszaemlékezést az elején.

Mivel átszállással jöttem, hogy két lengyel útitársammal együtt érkezzünk, a nettó repülési időhöz hozzáadódott egy 8 órás varsói várakozást, amit szerencsére már Kasiáéknál tölthettem, ahol is kaptam enni, inni, sőt Kasia férje még szendvicset is készített nekünk, mivel a LOT erősen fapadosodik és holmi majd 4 órás útra nem biztosítanak kaját :-) Este 10 után indultunk Varsóból és hajnali 4 körül értünk Tbiliszibe, a 2 órás időeltolódás miatt. A csajok nagyon édesek voltak, alig várták az éjfélt, hogy elénekelhessék nekem a lengyel Happy Birthday-t, mert igen, az utunk első napja a szülinapomra esett :-)

Tbilisziben nem sokáig maradtunk, mert a reptéren már várt minket Anul, hogy azonnal el is vigyen minket autóval Jerevánba. Anult a másik lengyel útitársamnak Ilonának (igen, magyar neve van, meglehetősen népszerű név Lengyelországban) még utazás előtt ajánlották, nála laktunk, illetve ő szállított minket körbe-körbe Örményországban. Mint kiderült, Anul egy mini Schumacher, láncdohányos és a telefonja megszállottja, de hát ez kb. az örmények és a grúzok 80%-ra igaz, úgyhogy egy idő után fel sem tűnt, hogy miközben 120-szal száguldunk, a telefonján lóg, a másik kezében cigarettával :-) De ne rohanjunk előre ennyire. 

Haghpat

Szóval elindultunk a tbiliszi reptérről az örmény határ felé, útközben megcsodáltuk a napfelkeltét és megálltunk kávézni a Debed kanyon mentén egy útszéli "étteremben", ami egy kis házikó volt. Itt volt szerencsém kipróbálni először az örmény közvécéket - ezek általában fabódék, természetesen guggolós WC-vel a patak vagy csak egy sima lyuk fölött. Anul nem hiába mondta, hogy ha kell, akkor inkább egy fa mellett intézzük el :-)

Erre a napra két Világörökség listán is szereplő kolostor illetve templom meglátogatását terveztük útközben. Örményországban nagyon fontos a vallás, mi több, a világ első országa, ahol a kereszténység államvallássá lépett elő, méghozzá már 300 körül (több dátummal is találkoztam ez ügyben). Teljesen külön egyház, van a pápával egyenértékű vezetője is, a katolikosz. Örményországban emiatt nagyon sok kora középkori kolostor és templom van, például az első látnivaló, amit megnéztünk, Haghpat kolostora, melyet 10. században kezdtek el építeni. 

Mivel még nagyon korán értünk oda, szinte egyedül voltunk a hegytetőn, ahol elhelyezkedik. Körös-körül hegyek, szénaboglyák, csend és nyugalom. Valószínűleg ez mind közrejátszott, hogy ez az egyik legkedvesebb élményem utunk során. Anul egy kicsit be is aludt a fűben, mert mint kiderült, ő sem aludt az éjszaka, mivel Jerevánból indult éjfél körül értünk a reptérre és ugye onnan meg rögtön indultunk vissza Jereván felé. Kasia pedig teljesen kétségbe esett, mert a fényképezőgépe felmondta a szolgálatot rögtön az első napon és úgy is maradt.

Saslik készül

Haghpat után a közeli Sanahin kolostort látogattuk meg, amely nagyon fontos vallási és oktatási központ volt már a 11-12. századtól kezdve. Itt már sokkal több turista volt, bár elsősorban örmények. Sanahin nekem egy kicsit csalódás volt, lehet, hogy a nem alvás miatti fáradtságom is hozzájárult. Sanahin után már elég éhesek voltunk, így megálltunk ismét egy útszéli étkezőnél és ettünk egy saslikot. 

Elméletileg csak Haghpatot és Sanahint látogattuk volna meg a megbeszélt program szerint, de Anul és Ilona kitalálták, hogy egyrészt mivel korán van még, másrészt, mivel szülinapom van, lesz két extra meglepetés és elmegyünk Dilijanba és a Sevan tóhoz. Dilijan egy kedves kis hegyi falu volt régen, szép fából készült balkonokkal, de mára egy igazi alpesi üdülőhely lett belőle, és csak kevés maradt meg az eredeti épületekből. 

A Sevan tó majdnem kétszer akkora, mint a mi Balatonunk. A legérdekesebb látnivaló egy templom Sevananvankban, ami hol máshol, mint egy kis hegy tetején található. Egyébként mindkét országra jellemző, hogy a templomok és kolostorok hegycsúcsokra épültek az elzártság és védhetőség céljával. Manapság ez inkább azért jó, mert nagyon festői látványban részesülhetnek a turisták :-) Egész furcsa etikettje van a templomlátogatásoknak: a legtöbb helyen a nők nadrágban (még hosszúban sem!) mehetnek be, egy szoknyafélét kellett mindig magunk köré kanyarítani. Ezzel ellentétben viszont például miniszoknyában vagy szűkebb ruhában is simán be lehet menni, valamiért kizárólag a nadrág idegesíti őket. Férjes asszonyoknak a fejüket is be kell fedni. Anul mondta, hogy kifelé nem szabad az oltárnak hátat fordítani, erre az elején még figyeltem, de miután láttam, hogy egy csomó helyit sem igazán érdekel ez a szabály, nem igazán érdekelt engem sem, főleg, hogy elég balesetveszélyes rákként hátrálni a nem igazán stabil lépcsőkön. 

Jereván

Mire Jerevánba értünk, már rettenetesen fáradtak voltunk az éjszakai nem alvás és a hosszú autókázás miatt. Ennek ellenére nem tudtuk nem észrevenni, hogy az örmény építészet igencsak eklektikus. Kevésbé diplomatikusan: ronda, és egyáltalán semmi rendszer nincs benne, hacsak nem az, hogy az épületek kb. felét abbahagyják az építkezés közepén. Anul még az utunk elején közölte, hogy a világ három legszebb városa Róma, Jereván és Tbiliszi. Természetesen sejtettük, hogy ez hatalmas túlzás, de hogy mekkora, azt csak akkor láttuk, amikor kinéztünk Anul 10 emeleti panellakásából a főváros kellős közepén. Anul még el akart vinni minket vacsizni, de én már annyira, de annyira fáradt voltam, hogy inkább hazamentem aludni egyet. 

Geghard

Másnap reggel viszonylag kipihenten megreggeliztünk, majd jött értünk Anul. Elmentünk megnézni a Geghard kolostort és Garni templomát. Útközben pedig megcsodáltuk az örmény hegyvidéket is. Garni kivételesen nem egy keresztény templom, hanem egy klasszikus oszlopos görög az 1. századból. Később az örmény királyok nyári rezidenciának is használták.

Geghard az egyik legrégebben alapított kolostor, már a 4. században állt itt épület, persze nem ez a mostani, mivel jó párszor kifosztották, lerombolták, illetve a földrengések sem kímélték. A kolostor neve, geghard, azaz lándzsa, és arról a lándzsáról nevezték el, amivel megölték Krisztust, és egy ideig itt őrizték. Ma már az "örmény Vatikánban", Echmiadzinban van a múzeumban.

Tudom, hogy a képen nem annyira látszik, de ott van mindkét Ararát :-)

Hazafelé megálltunk egy kilátónál, hogy az Ararátot megnézzük, de sajnos akkor még felhőkbe burkolózott. Jerevánba visszaérve ettünk egy "örmény pizzát", ami a helyi élesztő nélküli kenyér, azaz lavash, valamiféle húsos raguval megkenve, koriander levéllel ízesítve. Mint kiderült, errefelé szerencsére sokat használják kedvenc fűszeremet. 

Anul elment szervezni a szülinapi buliját, mi pedig elsétáltunk a Cascade-hoz, ami a jerevániak kedvenc kora esti korzózó helye. Egy kis park plusz egy hatalmas lépcsősor, ami egy "csodálatos" szoborhoz vezet. A lépcsősor szintekkel van tördelve, minden szinten néhány modern műalkotás található. A Cascade belsejében pedig mozgólépcsőkkel lehet a tetejére feljutni, közben itt is modern alkotásokat a design bútorokat lehet megtekinteni. Így is tettünk, felmozgólépcsőztünk a legtetejére, majd onnan lesétáltunk. Persze közben meg is tekintettük a tényleg csodálatos kilátást az Ararátra, és a Kis Ararátra. Hazafelé, hogy ne essek ki a hangulatból, meg is kóstoltam az Ararat névre hallgató örmény konyakot :-)

Végezetül, itt a Cascade egyik csodálatos műalkotása, mely mozog és világít, igazi giccs, de persze közben nagyon modern művészet :-)