2014. május 16., péntek

Kuba képek

Kuba retro no. 6 - Az utolsó napok

Délután Vinalesből elindultunk utolsó buszutunkra vissza Havannába, ahonnan a kubai utazásunk kezdődött. A buszállomáson nagyon furcsa volt, hogy egy darab taxi sem várt turistákra éhesen, pedig eddig akárhányszor jártunk a Viazul főhadiszállásán, úgy kellett átverekedni magunkat rajtuk a kijárathoz, sőt még be is jöttek az állomásra. Végül is leintettünk egyet, amin egy bolíviai-amerikai párral osztoztunk meg, hogy senkinek ne kelljen többet várnia. Az út nagyon vicces volt, egy igazi veterán autóval mentünk. Én hátul ültem, a két oldalamon meg K. és a párocska lány tagja az ablakon kilógva videóztak egész végig. 

2014. május 3., szombat

Kuba retro no. 5 - Vinales

Kulcshalászat
Első teljes napunk Vinalesben reggelivel indult, mint mindig, volt mangó dzsúsz is, de egy kicsit túl édes. Reggeli után viszont, mint ahogy ez most már lassan tradició az ilyen utakon, volt egy kis probléma a szobába bejutással. Kubában is, mint a 3. világban majdnem mindenütt, kilincs nélküli ajtók vannak, és hát sikerült bent hagyni a kulcsot szobában, az ajtót meg becsukni. Leszaladtunk a házinénihez, aki igazándiból egy fiatal csaj inkább, előadni a tényállást és kérni a pótkulcsot. Na, itt jött a nehézség, mivel kiderült, hogy csak egy kulcs van, mivel a hülye turisták már elhordták a többit! Na, most mit csináljon három nő ezzel a problémával? A szerencse az volt, hogy itt az ablakok sem olyanok, mint nálunk Európában -  a hideg hiánya miatt nincs rajtuk legtöbbször üveg, csak spaletta. A spalettát sikerült egy kicsit elmozdítani, a vendéglátónk szerzett egy hosszú botot és a tetőn egyensúlyozva átdugta a spalettákon. Én közben irányítottam a másik ablakból :-) Az volt a szerencse, hogy az ágyon volt a kulcs, ami pont szemben volt az ablakkal, így sikeresen kimentettük, de azért nagyon izgultunk, hogy le ne essen az ágy meg az ablak között félúton :-)

2014. május 2., péntek

Kuba retro no. 4 - Rengenteg Che és Kuba legismertebb strandja

A Trinidadban töltött utolsó napunkat bátran nevezhetjük utazásunk legrosszabb napjának. Az előző napi buli után kicsit fáradtan ébredtünk, először azt gondoltam, hogy biztos nem aludtunk eleget, meg talán eggyel kevesebb rumot kellett volna innom, de hamar kiderült, hogy nem erről van szó. Alig reggeliztem, mert egyáltalán nem volt étvágyam, de K. akkor még teljesen rendben volt. 

Reggeli után viszont felváltva rohangáltunk WC-re, mint kiderült mindkettőnknek lett egy jó kis gyomorrrontása. Hogy mitől, azt a mai napig nem tudjuk, de legalább egyszerre voltunk szarul, így csak egy nap ment a levesbe. 

Kuba retro no. 3 - Történelmi városok

Mivel nagyon későn értünk Camagueybe előző este, hagytunk magunknak egy kis időt arra, hogy kialudjuk, kipihenjük magunkat. Kivételesen én sem erősködtem, hogy keljünk minél előbb és irány a kulturális program. 

A két öreg csajszi reggelre sem lett kevésbé vicces, sőt napvilágnál a ház kincseit is jobban fel tudtuk fedezni :-) Igen bőséges reggelit kaptunk ismét, sőt volt mangó dzsúsz is, mivel beszéltek Alfredoval telefonon és már tudták, hogy odáig vagyok érte.