2015. augusztus 21., péntek

Örményország - Kirándulás délre

Khor Virap az Araráttal
Utazásunk következő napján elindultunk délre három napos minitúránkra. Jött velünk Anul egyik barátja, hivatásos DJ és Anul nagy rajongója, ezért bevállalta, hogy a kedvéért ő vezet egész uton. Első állomásunk Khor Virap kolostora volt, ami egyrészt megint csak nagyon jól fényképezhető helyen található, kiváló kilátással az Ararátra, mely most teljes pompájában látható is volt. Másrészt arról híres, hogy itt tartották fogva egy apró föld alatti barlangban 13 évig Megvilágosító Szent Gergelyt. Neki köszönhető a kereszténység államvallássá tétele, mivel a legenda szerint meggyógyította az akkori királyt, aki ennek köszönhetően elkötelezte magát az új vallás mellett. 

Örményország - az első benyomások


Sevan tó
Örményország és Grúzia nagyon régen rajta volt a meglátogatandó országok listáján, de mivel általában a téli hónapokra tervezzük az utazásokat, eddig még nem sikerült összehozni. De az idén úgy jött ki a lépés, hogy augusztusra szerveztük a szabadságunkat, úgy döntöttünk, akkor itt az idő. Tudtam előre, hogy nagy lesz a forróság, de azért a valóság a várakozásaimat is felülmúlta. Vigasztalásul arra gondoltam, hogy itthon sincs sokkal hűvösebb, szóval végül is mindegy. Azért ha bárki ide készülne a közeljövőben, inkább válassza májust vagy szeptembert: ez a két hónap a legideálisabb, mivel már nincs annyira meleg, viszont még a hegyekben sincs rossz idő. De a kis bevezető után kezdjük is a visszaemlékezést az elején.

2014. május 16., péntek

Kuba képek

Kuba retro no. 6 - Az utolsó napok

Délután Vinalesből elindultunk utolsó buszutunkra vissza Havannába, ahonnan a kubai utazásunk kezdődött. A buszállomáson nagyon furcsa volt, hogy egy darab taxi sem várt turistákra éhesen, pedig eddig akárhányszor jártunk a Viazul főhadiszállásán, úgy kellett átverekedni magunkat rajtuk a kijárathoz, sőt még be is jöttek az állomásra. Végül is leintettünk egyet, amin egy bolíviai-amerikai párral osztoztunk meg, hogy senkinek ne kelljen többet várnia. Az út nagyon vicces volt, egy igazi veterán autóval mentünk. Én hátul ültem, a két oldalamon meg K. és a párocska lány tagja az ablakon kilógva videóztak egész végig. 

2014. május 3., szombat

Kuba retro no. 5 - Vinales

Kulcshalászat
Első teljes napunk Vinalesben reggelivel indult, mint mindig, volt mangó dzsúsz is, de egy kicsit túl édes. Reggeli után viszont, mint ahogy ez most már lassan tradició az ilyen utakon, volt egy kis probléma a szobába bejutással. Kubában is, mint a 3. világban majdnem mindenütt, kilincs nélküli ajtók vannak, és hát sikerült bent hagyni a kulcsot szobában, az ajtót meg becsukni. Leszaladtunk a házinénihez, aki igazándiból egy fiatal csaj inkább, előadni a tényállást és kérni a pótkulcsot. Na, itt jött a nehézség, mivel kiderült, hogy csak egy kulcs van, mivel a hülye turisták már elhordták a többit! Na, most mit csináljon három nő ezzel a problémával? A szerencse az volt, hogy itt az ablakok sem olyanok, mint nálunk Európában -  a hideg hiánya miatt nincs rajtuk legtöbbször üveg, csak spaletta. A spalettát sikerült egy kicsit elmozdítani, a vendéglátónk szerzett egy hosszú botot és a tetőn egyensúlyozva átdugta a spalettákon. Én közben irányítottam a másik ablakból :-) Az volt a szerencse, hogy az ágyon volt a kulcs, ami pont szemben volt az ablakkal, így sikeresen kimentettük, de azért nagyon izgultunk, hogy le ne essen az ágy meg az ablak között félúton :-)