Délután Vinalesből elindultunk utolsó buszutunkra vissza Havannába, ahonnan a kubai utazásunk kezdődött. A buszállomáson nagyon furcsa volt, hogy egy darab taxi sem várt turistákra éhesen, pedig eddig akárhányszor jártunk a Viazul főhadiszállásán, úgy kellett átverekedni magunkat rajtuk a kijárathoz, sőt még be is jöttek az állomásra. Végül is leintettünk egyet, amin egy bolíviai-amerikai párral osztoztunk meg, hogy senkinek ne kelljen többet várnia. Az út nagyon vicces volt, egy igazi veterán autóval mentünk. Én hátul ültem, a két oldalamon meg K. és a párocska lány tagja az ablakon kilógva videóztak egész végig.
A fiatal pár egy kicsit előbb kiszállt mint mi, a taxis meg nagyon kedvetlenül továbbszállított minket egy kicsivel. Mivel az elején azt mondtuk, hogy a Forradalom Térhez megyünk, mert nem akartam megkeresni az utcánk nevét, meg is állt kötelességtudóan a téren. Mondtam neki, hogy menjünk már egy kicsit tovább, mindjárt ott az utcánk, addigra már a nevét is előkerestem. Erre kötözködni kezdett, hogy ő ugyan nem tudja, hol van az utca, nem is hallott még ilyenről. Én meg erősködtem, hogy majd elnavigálom :-) kb. arról volt szó, hogy plusz 500 métert kellett mennie, de nagyon durcás lett ettől. Persze a végén elvitt minket, viszont nem kapott egy fillér borravalót sem. Szerencsére Kubában az ilyen hozzáállás egyáltalán nem jellemző, ezért is csodálkoztunk ennyire...
 |
| A rakéták, amelyek majdnem hozzájárultak a 3. világháborúhoz |
Alfrédo nem tudom mit csinált, de vagy háromszori csengetésre nyitott csak ajtót, már éppen azt terveztem, hogy percenként 1,000 Ft-ért rácsörgök mobillal, de szerencsére erre nem került sor. Persze egy pillanat alatt megbocsátottunk neki, miután megláttuk a széles mosolyát :-) Elmeséltük neki gyorsan az egész utat, aztán elmentünk vacsorázni a szokásos helyünkre.
Vacsora után felmentünk az erődbe, ahol minden nap eljátszák a spanyol gyarmatósítók által bevezetett takarodó ceremóniát. Korhű egyenruhák, fáklyák, ágyúdörgés, sőt még ugyanazt a szöveget is mondják, mint több száz évvel ezelőtt, amikor ezt volt a jel, hogy bezárják a város kapuit, mindenki térjen haza gyorsan. Nagy volt a tömeg is, rengeteg kubai is szereti végignézni az előadást. Utána még elugrottunk a Patio Amarilloba, hogy igyunk egy búcsúmojitót. Pont játszott egy zenekar is, K-t meg is táncoltatták, örült neki a tegnapi vacak buli után. Sőt, gruppi karrierje folytatásaként a zenekar énekese még szerelmet is vallott neki :-)
 |
| Havanna éjszaka |
Másnap, az utolsó napunkon ismét Alfredo fenomenális reggelije várt minket elsőként. Utána visszamentünk az erődbe, hogy a kilátást a nappali fényben is megcsodáljuk. Hazafelé az erődből kivételesen én kaptam egy házassági ajánlatot a taxisunktól :-) Sétáltunk még egy kicsit az óvárosban és megvettük az utolsó szuveníreket. K. még be akart menni egy CD boltba, meg szivarvágót venni, alig bírtam elrángatni a boltok közeléből, de már sietnünk kellett a reptérre.
Alfrédóval még reggel megbeszéltük, hogy valami könnyű késői ebédet csináljon nekünk, mert ki tudja, mikor eszünk a gépen. Hát ez a könnyű ebéd kb. fejenként 3 szelet csirkemell volt, természetesen két fajta körettel! Persze mivel a reggeli még nem volt olyan régen, nem is birtuk megenni. Gyorsan összekészültünk, kivételesen még én is alig készültem el időre, pedig ez igazán nem jellemző rám :-) Odaadtuk még a maradék dolgainkat, (gyógyszereket, tisztálkodószereket, ilyesmiket) Alfredónak, nagyon örült pl. az allergiagyógyszernek, az pont jó volt a feleségének. Könnyes búcsút vettünk, megígérve, hogy még visszajövünk egyszer, mondjuk én valószínűleg nem, de K.szerintem, ha teheti igen. Nekem is nagyon tetszett Kuba, de annyi más ország van még a világon! :-)
Hát, ennyi volt a mi kis kalandunk az internet nélküli országban. Nagyon élveztem minden percét, annak ellenére, hogy sokáig el sem akartam ide jönni. Az ország teljesen biztonságos, az emberek nagyon kedvesek, segítőkészek. Nagyon élvezik az életet, vidámak, pedig nem gazdagok. Szerintem a sok napfény, a tánc és a zene tartja őket ilyen jó lelkiállapotban. Ami még érdekes, de ez csak az én személyes véleményem, hogy szegényebbnek gondolják magukat, mint amilyenek valójában. Arra gondolok itt, hogy míg Latin-Amerika sok országában az emberek nagy része bádogvárosokban lakik, a gyerekek nem járnak iskolába, stb. itt a szocializmusnak köszönhetően nincs akkora jövedelemkülönbség, viszont van ingyenes oktatás és egészségügyi ellátás. Persze nem élnek jól, és természetesen jobb lenne nekik, ha változások lennének, de legalább nincsenek olyan szörnyű dolgok (legalábbis nem látható mértékben), mint a gyerekmunka, vagy a nyomortelepek.
Hogy valami vidámabbal fejezzem be, ami még nagyon jellemző, hogy a férfiak mind született "széptevők". Imádnak bókolni a nőknek és teljesen mindegy, hogy hány éves az illető bókoló - kacsintott rám kb. 8 éves kisfiú és volt olyan, hogy 80 éves nagypapa füttyentett utánunk az utcán. És persze mindenki született salsa táncos, hogy ez el ne felejtsem :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése