Kuba retro no. 1 - Havanna

A következő bejegyzések szokatlan, de érthető módon (az internet majdnem teljes hiánya miatt) már itthon készültek, ezért is retrók, másrészt az élmény is felért egy időutazással. Kuba rendkívül érdekes, szokatlan és egyedi hely. Na, de kezdjük az elején. Egy szép márciusi hajnalban indultam, először Amszterdamba, ahol is találkoztam útitársnőmmel. Itt láttam életemben először automata határátlépő kaput, kizárólag csipes EUs útlevéllel rendelkezőknek. Nagyon vicces, mintha egy metrókapun menne be az ember, odatartja az útlevele fényképes oldalát, és egy kis gondolkodás után a gép széttárja a kaput. Nagyon jó volt, hogy most éppen működött, mert a nem EU-s útlevél ellenőrzésnél hatalmas sor állt. A gépen rögtön feltűnt, hogy nem igazán vannak kubai utasok - ez érthető is, mivel bár elviekben most már szabadon kiutazhatnak, csak nagyon kevés ember engedheti meg magának ezt a luxust. 

Időben érkeztünk Havannába, ahol is várt a casa particular-unk által küldött taxis. Gyorsan váltottunk konvertibilis pesót, majd elindultunk a városba. Már itt kaptunk egy kis ízelítőt a furcsa kubai beszédből. Útitársnőm hallott egy számot az autórádióban, és szokás szerint érdeklődött, hogy ki lehet az előadó. A sofőr nagy lelkesen mondta, hogy hát ez "Maratoni". Egymásra néztünk, hogy mi/ki a fene lehet az, egyszer csak K-nak bevillant, hogy csak nem Marc Anthony? Hát dehogynem, hiszen én is azt mondtam - olvashattuk le sofőrünk arcáról. További néhány szám után - apropó a zene az kb. olyan fontos Kubában, mint a levegő, nem lehet nélküle élni - megérkeztünk Havana Viejában (óváros) található szállásunkra. Vendéglátónk már a kapuban várt minket, lenyomott két-két puszit, majd a vállára kapva mindkét kb. 12-13 kg-os csomagunkat, már vezetett is minket a szobába. Ezeket a casa particular-okat pont úgy kell elképzelni, mint nálunk a Balatonnál a zimmer frei-t, pl. itt egy hatalmas belmagasságú lakásban a tulajok kiadtak turistáknak két szobát. Szerencsére most csak mi voltunk. Kipakoltunk és társalkodtunk egy kicsit, szokván a "csodálatos" kubai spanyol kiejtést. Kb. a mássalhangzók felét lehagyják, többek között a többes szám "s" jelét a szavak végén, így nem mindig tudni, hogy egy vagy több dologról van éppen szó.

Havanna óvárosa

Mivel a KLM nem a konyhájáról híres (igaz, Kuba sem) elmentünk enni valami rendeset, meg kicsit sétáltunk az óvárosban. Már sötét volt, úgyhogy csak a közelben néztünk meg egy pár utcát és kerestünk éttermet. Nem akartunk nagyon enni, de sikerült :-) Persze most már tudom, hogy Kubában nincs kis adag kaja :-) Ropa vieját ettünk, az itteni nemzeti ételt, ami szó szerint régi ruhát jelent és leginkább a marhapörkölthöz hasonlít kinézetben és ízben is, csak nem a paprika, hanem más fűszerek dominálnak benne. Kaptunk hozzá természetesen a szintén széles körben elterjed moros y christianos-ból (mórok és keresztények), ami feketebabbal összefőzött rizst takar. Ugye nem kell megmagyaráznom miért kapta ezt a nevet?

Másnap reggel kicsit még jetlagtől kótyagosan leültünk reggelizni. Itt ismételten emberfeletti adaggal kellett megküzdenünk, kb. 4 embernek való kaját kaptunk: gyümölcslevet, gyümölcsöket, kávét, omlettet, péksütit, vajat, felvágottat, sajtot - lehet, hogy még valami ki is felejtek most így utólag. Egyébként ez egy sztenderd reggeli nagyjából minden casa-ban. A reggeli eléggé elhúzódott, mivel Alfredo, a tulaj nagyon barátságos és beszédes, és hirtelen mindent el akart mondani Kubáról, mi meg persze még kérdezgettünk is. 

Utána elindultunk és keresztbe kasul bejártuk az óvárost. Nagyon szép épületek vannak mindenhol, de némelyik elég kétségbeejtő állapotban. Bár kezdik őket rendbehozni, de mivel nincs elég pénz, elég lassan megy, de az látszik, hogy valaha ez egy nagyon előkelő és gyönyörű város volt.

Miután jól bejártuk az óvárost, meg akartuk nézni az itteni Kapitóliumot, ami majdnem szakasztott mása a washingtoninak. Ez is ironikus, meg persze az is, hogy Kubában a legnépszerűbb sport a baseball, akárcsak az ősellenség északi szomszédnál. De sajnos éppen felújítás alatt áll, így nem tudtuk belülről is megnézni, pedig állítólag monumentális.

Autók

A Kapitólium körül viszont rengeteg régi autó parkol, illetve körbe körbe járkál, igazi látványosság. Nagyon szépek, csak az a gond, hogy annyira régiek, hogy dől belőlük a füst, így remekül szennyezik a környezetet. Havanna után Budapest levegője olyan tisztának érződik, mintha a hegyekben sétálgatnék. Ha már ott voltunk, be is pattantunk az egyik ilyen régi autóba, mivel a legtöbb collectivo-ként, egyfajta taxiként funkcionál. Elfurikáztunk vele a régi szórakozónegyedbe, ami a mai napig egy nyüzsgő városrész, de persze most nem a kaszinók és lokálok vannak, mint a régi maffia időkben.

Az út végén elvitettük magunkat a Maleconra, Havanna híres tengerparti sétányára, és vagy jó 2-3 kilométeren át hazagyalogoltunk. Szerintem a Malecón túlértékelt, nem is olyan érdekes, egyrészt csak pár száz méteren vannak régi házak és az útikönyvekkel ellentétben nem korzózott annyi helyi fel s alá. Azért találkoztunk néhány jinetero-val, ezek különböző dolgokat vagy szolgáltatásokat szeretnének a turistáknak eladni, pl. szivart, vagy a legjobb helyet, ahol salsázni lehet, persze marhára vigyázni kell velük, mert általában jó kis turistacsapdákba visznek el. A Malecónon például egy fiatal srác is elkezdett beszélgetni velünk, de kb. száz méter után egy rendőr megállította és elkezdte igazoltatni. Mi meg jól továbbmentünk, hátha ezzel többet segítünk neki. Máshol általában azzal jönnek, hogy tudnak egy szövetkezetet, ahol sokkal olcsóbb a szivar, mondjuk nem biztos, hogy egyáltalán dohány van benne. Egyszer őszintén bevallom bele is estünk egy csapdába, K. zeneszeretete miatt. Két nagyon szimpatikus fiatal kérdezte, honnan jöttünk, stb., a szokásos, aztán kérdezik, hogy tudjuk-e, hogy ma egy híres zenész, aki a Buena Vista Social Clubbal játszott, itt játszik a sarkon. K. persze beindult, de amikor leültünk, láttuk, hogy ez itt egy túlárazott bár, pl. a mojito meg a sör kb. 3X annyiba került. Mondjuk állítólag tényleg az a pasi játszott, akit mondtak, legalábbis útitársnőm szerint. A kedves fiatal pár meg mindenáron meg akarta hívatni magát, de nem ám kávéra, csakis a triplaárú mojítóra :-) Na, de akkor már észbe kaptunk, ittunk egy vizet, így aztán hamar leléptek, gondolom elmentek új balekokat fogni :-) Egyébként a hely tele volt kedves fiatalokkal, akik mind bepaliztak 2-3 turistát :-)

Havanna

Eddigre sikerült csak megéheznünk, pedig már majdnem 6 óra is volt, de hát azt a bőséges reggelit időbe tellett feldolgozni :-) Ettünk egy jó kis grillezett rákot az óváros egyik éttermében, ami zenés-táncos szórakozóhelyként is funkciónált. Mire befejeztük a vacsorát összehaverkodott velünk egy társaság. Helyiek voltak és az egyik csajszi, kivételesen beszélt is angolult, mint kiderült azért, mert jamaikai volt. Mert a helyiek egyáltalán nem beszélnek angolul. Szóval dumáltunk velük egy kicsit, de kezdtek igencsak becsiccsenteni a sörtől,  úgyhogy hamarosan leléptünk.

A casa-ban még beszélgettünk egy kicsit a háziakkal. Kérdezték, hogy merre megyünk még Kubába, mert tudnak ajánlani másik casa-kat. Előadtam az útitervet, ők meg megígérték, hogy másnapra megkérdezik, hogy van-e szabad szoba.

Másnap reggel két meglepetés is volt: egyrészt mivel említettem tegnap, hogy rajongok a mangóért, az volt reggelire! Plusz még a házigazda a kezembe nyomott egy csomó névjegykártyát a casa-kkal, mindent lefoglalt nekünk, és azt mondta, hogy nekünk csak az a dolgunk, hogy egy nappal hamarabb odatelefonáljunk, hogy mikor érkezünk! Ilyen királyi módon még sose utaztunk :-)

cocotaxi

Reggeli után elmentünk coco taxit szerezni. A coco taxi egy félig motor, félig autó, és kicsit kókuszdió alakja van. Ezzel elmentünk a temetőbe, a helyi hősök terére, meg egy másik városrészbe, ami leginkább a pesti diplomatanegyedre hasonlít, megnéztük az egyetemet, egy John Lennon szobrot, meg egy helyet ahol a santeria vallást gyakorolják. Ez az afrikai törzsi vallások és a kereszténység katyvasza, kicsit olyan mint a vudu, de talán nem annyira durva. John Lennonról jut még eszembe, hogy Kubában nagy kultusza van a Beatles-nek, minden városban láttunk egy Sárga Tengeralattjáró nevű helyet, illetve több helyen láttunk Beatles vagy John Lennon szobrot. Egyébként a coco taxis nagyon meg volt sértődve, amikor a végén nem kapott borravalót - hozzáteszem elég sokat kért és két óra alatt annyit keresett, mint itt egy orvos egy hónap alatt. Ezt már addigra nagyon jól tudtuk, itt aki az államnak dolgozik, az iszonyúan rosszul van megfizetve, például egy orvos vagy egy tanár 25-30 dollárnyi fizetést kap, havonta. Később találkoztunk is eggyel, aki, hogy meg is éljen emelett, kocsikat mosott a város főterén!

Az élő szocializmus

Ezután megnéztük a Forradalmi Múzeumot, ahol kicsit besokalltunk a Fidelt és Che Guevara nagyszerűségét hírdető képektől, újságcikkektől és egyéb relikviáktól. Egyébként is tele van a város mindenféle politikai jellegű plakáttal, házilag gyártott jelszavakkal, graffitikkel.

A délután közepén megdöbbenve láttuk, hogy olyan hatékonyak voltunk, hogy mindent megnéztünk, amit terveztünk! Így egy kicsit leültünk a múzeum előtti parkba focizó iskolásfiúkat és a délutáni általános ide-oda mászkálást nézni. Mivel nem ebédeltünk megint, egy korai vacsorára szavaztunk, ahol megint egy hatalmas adag kaját ettünk, ismét egy helyi specialitást, pollo campesinot, ami csirke zöldséges, paradicsomos szószban, természetesen moros y cristianos-zal. Konkrétan egy fél csirkét kaptunk fejenként. Mivel egy kicsit sokat sikerült ennünk, még elsétáltunk a helyi Andrássy útra, a Paseo de Marti-ra. Itt szembesültünk azzal, hogy egyáltalán nem megalapozatlan sztereotípia, hogy a kubaiak bárhol, bármikor zenélnek és táncolnak - egy kb. 300 méteres távolságon legalább 3 csoport zenélt és 2 helyen táncoltak. Beszélgettünk egy kicsit egy kedves öregúrral, aki az unokáját várta a balettintézet előtt. 

Az élő szocializmus 2

Mivel este 10-kor indult a buszunk Bayamoba, hazamentünk, összekészültünk, érzékeny búcsút vettünk Alfredótól és feleségétől és kimentünk a buszpályaudvarra. A busz meglepően profi volt, kényelmes, pontosan indult, viszont reggel felé, 12 óra buszozás után már nagyon elegünk volt, mire odaértünk Bayamoba. Mondjuk elég sokat sikerült aludnom, mert félig el tudtam feküdni két ülésen. Ennek köszönhetően, mivel édesdeden aludtam, jól le is maradtam eddigi útjaink "majdnem leggázabb" kalandjáról: az utitársnőm majdnem lemaradt a buszról. Elment WC-re, ezek a marha sofőrök meg nem számolták meg az utasokat indulás előtt (ez volt az egyetlen eset, amikor ez elmaradt, máskor mindig számoltak). Szegény már csak a busz hátulját látta, amikor kijött a legkisebb helységből, de szerencsére valami körforgalom volt és lassan ment a busz, így átrohant a bokrokon, a busz elé és vadul integetett. Amikor megállt a vezető csak lazán odavetette az útitársnőmnek, hogy nyugi-nyugi :-) Mindezt persze én csak hajnalban tudtam meg, de K. olyan lazán mesélte a sztorit, mintha valami nagy buli lett volna, így egy ideig el sem hittem! De esküszik, hogy minden szó igaz!